Nem jut a pénzéhez három nagy rendőr szakszervezet: az országos rendőrfőkapitány kedden felbontotta a megállapodást, amely nyomán a tagdíjat átutalták a szervezetekhez. Úgy tudjuk, az utalást a belügyminiszter már hétfőn megtiltotta. A lépés egyenes következménye a szakszervezetek ellehetetlenülése. 2012-02-02
Elég egy meggondolatlan megjegyzés, és máris repülhet az elégedetlenkedő alkalmazott. A július 1-jével hatályba lépő új Munka Törvénykönyve kimondja, hogy a munkavállaló munkaadója jó hírnevét, gazdasági érdekeit nem sértheti vagy veszélyeztetheti, és ezt kiterjeszti a munkaidőn kívüli időszakra is. Vagyis nemcsak az irodában, hanem otthon, a négy fal között sem tanúsíthatunk olyan magatartást, amely alkalmas munkáltatónk helytelen megítélésére. A rendelkezés tehát úgy is értelmezhető, hogy a munkavállaló nem írhat és oszthat meg semmi sértőt, például a közösségi oldalakon, különben a munkáltató szankciót alkalmazhat. 2012-02-02
A Magyar Rezidens Szövetség szerdán újraindította a letétbe helyezett felmondólevelek „aktiválásával" kapcsolatos visszaszámlálást, tekintettel arra, hogy a három hónapos türelmi időből egy hónap már letelt. A szövetség a honlapján emlékeztetett: a felmondó nyilatkozatok „aktiválását" a kormányzattal folytatott egyeztetések alapján áprilisig halasztották el. A visszaszámláló azt jelzi, még 56 nap van arra, hogy az egészségügyi dolgozókat képviselő szervezetek és a kormányzat megegyezzenek az ágazatban dolgozók munkakörülményeinek és anyagi helyzetének javításáról.
A tárca közleményében azt írta: a január 1-jén hatályba lépett adójóváírás-megszüntetést a közszférában jövedelemkiegészítéssel, a versenyszférában pedig a bruttó bérek emelésének ösztönzésével ellensúlyozza a kormány. A jóváírás megszűnése miatt azonban a bruttó 202 ezer forint alatti havi terhességi-gyermekágyi segély (tgyás) és gyermekgondozási díj (gyed) személyi jövedelemadó terhe is nő, amit a kabinet jövedelempótlékkal kompenzál. 2012-02-02
A belügyminiszter - 2012-es vagyonnyilatkozata szerint - több budapesti és vidéki ingatlan tulajdonosa, ebben nem volt változás a tavalyi beszámolójához képest. Pintér Sándornak most is több lakóingatlana van a II. kerületben, itt többek között egy 400 négyzetméteres ház és a hozzá tartozó 2246 négyzetméteres telek tulajdonosa, de van egy 224 négyzetméteres siófoki háza, valamint egy 155 négyzetméteres lakása a VII. kerületben is. Ezenkívül Csömörön van egy zárt kertes ingatlana, valamint több hektár szántója és egy több mint kétezer négyzetméteres külterületi ingatlana Sarudon. Vannak garázsai is, továbbá Szihalmon egy 150 és egy 70 négyzetméteres nyaraló tulajdonosa, de van nyaralója Szigetmonostoron is. A belügyminiszternek megvan a 1995-ben örökölt Wartburgja is. 2012-02-01
Az év eleje óta nincs jogunk ahhoz, hogy az Alkotmánybíróságtól személyes érintettségünk nélkül kérjük jogszabály alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését. A jogalkotók azonban továbbra is termelnek alkotmányellenes szabályokat. 2012-02-01
Bene László, Gergényi Péter, Bencze József, Tóth Gábor: az elmúlt évek országos és fővárosi rendőrkapitányai. Ma már egyikük sincs az állományban, mindegyiküket menesztették. Panaszra azért nincs okuk, egyikük sem lett munkanélküli. 2012-02-01
Február végéig írásban kell nyilatkozniuk a rendvédelmiseknek, hogy hozzájárulnak életvitelük kifogástalanságának ellenőrzéséhez. Egy évben háromszor azt is ellenőrizhetik, mit csinál szabadidejében, milyen vendéglátóhelyet látogat, milyenek családi, baráti és lakókörnyezeti kapcsolatai, továbbá anyagi és jövedelmi viszonyai vannak a rendvédelmis munkavállalónak. 2012-01-29
Majd nyolcszorosára nőtt az idén egyes nyugdíjas vállalkozók havi járulékterhe. Már csak a saját jogú öregségi nyugdíjasok minősülnek kiegészítő tevékenységűnek, a többiek az általános szabályok szerint adóznak. Tömegével fejezhetik be tevékenységüket idén az eddig nyugdíj mellett dolgozó vállalkozók, illetve adhatják át a stafétát az aktív generációnak. Az idén hatályba lépett szabályozás szerint ugyanis jelentős részüknek több mint havi 40 ezer forinttal nő a járulékfizetési terhe. 2012-01-29
Az államigazgatási és a rendvédelmi szerveknek tavaly július óta, az állami kórházaknak, a szociális ágazathoz és a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó intézményeknek pedig ettől az évtől írja elő egy kormány-, valamint egy belügyminisztériumi rendelet, hogy amit csak lehet, a büntetés-végrehajtástól (bv) kell beszerezniük - írta a Világgazdaság pénteken. 2012-01-29